Passió Napló 2018.05.13.

Menyhért, vak Tóbiás, bal lator – Hajmási Dávid
„Elkezd áthatni valami jó érzés”

Először van köztünk a Budaörsi Passióban, de az arca ismerős. Melyik filmből vagy TV-játékból?
– Elmondja, hogy volt egy sorozatban is, de inkább színházban játszott eddig. „Színész vagyok és olyan az arcom, hogy sokaknak ismerős.”
Játszott-e már Budaörsön?
– Az ifjúsági klubban játszik (VIK), egy olyan produkcióban, amely a színházzal közösen jött létre: a Cerka Tinka című gyerekelőadásban.
Mióta színész, mert nagyon fiatalnak látszik?
– 29 éves, 3 éve végzett Kaposváron.
Megtudjuk, hogy még nem játszott bibliai témájú darabban. Milyen érzésekkel kezdett el dolgozni?
– „Ritter Imre úgy kezdte az olvasópróbán, hogy szeretné, ha ez mindenkinek olyan fontos lenne, mint a helyieknek. Akkor arra gondoltam: Hogy lehetne ez nekem ugyanolyan fontos, mint az őslakosoknak? Hiszen sem vallásos, sem templomba járó nem vagyok. De, ahogy az ember becsatlakozik egy ilyenbe, elkezdi áthatni valami jó érzés.” Miután megtapasztalta, hogy az itteniek önként jönnek fel a téma és a hagyományok tisztelete miatt a hegyre, már másképpen gondol erre.
Milyen szerepeket kapott? Melyik a legnagyobb feladat?
– Menyhért, a vak Tóbiás és az egyik lator szerepét kapta. „A vak Tóbiás a legnagyobb feladat: jó szerep és van vele dolog” – mondja.


Tapasztalataim alapján úgy gondolom – mivel a nézők az arcokat olyan messziről nem nagyon látják – a színésznek a hangjával kell „csodát” művelnie a Passióban
– „Ez így van. Én ekkora térben még nem játszottam… a néző gesztusokat lát, jelmezeket és összképet. Dér András rendező ezt komponálja meg, hogy ez hogy nézzen ki. Meglátjuk, hogy lehet majd az intim hatást elérni a hangunkkal.”
Hívő katolikusként reményemet kell, hogy kifejezzem, hogy a Passió révén Jézus élete, szenvedéstörténete kicsit közelebb kerül hozzá.
– Úgy érzi, már közelebb is került. Nem a hagyományos egyházi része, hanem – talán így fejezhető ki – valami fajta igazságkeresés, összetartás és egy ősi kapocs, amely mindannyiunkat összeköt.
SSzK