Passió-záró beszélgetés Dér András rendezővel
2018. június 3. Úrnapja, Budaörs, Kőhegy – az utolsó előadás előtt
„Az egyik legszebb élményem az életemben.”
1. Kedves András! Milyen érzésekkel fejezed be ezt a szép előadás-sorozatot?
Sajnálom, hogy vége… Márciusban még olyan messzinek tűnt a vége, most olyan hirtelen itt van. Kicsit üres az ember ilyenkor – mi lesz holnap, holnapután? Nem zarándokolok ide, a hegyre…Nagyon-nagyon jó volt. Az egyik legszebb élményem az életemben.
2. Összehasonlítva az előző Passiók rendezésével: Milyen más dolgok, nehézségek vagy éppen könnyebbségek merültek most föl?
Semmilyen nehézséget nem éreztem, annyira együtt volt ez a csapat: a szervezőkkel együtt a színészek, a statiszták, a táncosok, a kaszkadőrök. Azt éreztem, mindenki szívvel-lélekkel ugyanazt akarja és, amikor csak tudott, jött – a munka mellett is, amikor ideje engedte. Mindenki azt akarta, hogy ez jól sikerüljön és ez az együtt akarás ez annyira jó volt. Nagyon élveztem.
3. Akkor elégedett vagy?
Tulajdonképpen igen, mert nagyon szép előadások születtek. Mind a profi, mind az amatőr színészek nagyon szépen dolgoztak. Megélték ezt a két hetet, az előadásokat. Tehát elégedett vagyok, nyilván vannak ötleteim, mit lehetne még másként csinálni. Majd a következőnél…
4. Hallottál-e valamit, mikor reménykedhetünk a következő Passióban?
Több variáció elhangzott, nem tudom még, mikor. Azt sem bánnám, ha három év múlva lenne. Sokan azt mondták, jó lenne már jövőre. Azt érzem a közönség és a közreműködők, a
statisztéria megnyilatkozásaiból is: Na jó, ennek most vége, de mikor jön a következő?
5. Kis kulisszatitokra szeretnék rákérdezni, mert be kell, hogy valljam, mi, statiszták, elég kritikusan nézzük a színészi alakításokat. Vannak különbségek. A már futó előadások közben beszélsz-e még rendezőként a színészekkel, felhívod-e a figyelmüket valamire?
Mivel élő előadásról van szó, mindegyik más. A színészekben is elkezdenek dolgozni a megbeszélt gondolatok, szövegek. Ha koncentrálnak, egyre mélyebbre jutnak el és újabb és újabb jelentéseket fedeznek fel. Ezeket észreveszem és előadás után megbeszéljük. A rosszat is, meg a jót is. Ők erre reagálnak és kialakul egy dialógus. Születhet új gondolat, új ötlet mindkét részről… . Jó, hogy itt tudok lenni minden előadáson: nekik is (nem lazul a fegyelem, mert figyelek!) és így tovább tudunk lépni, új tapasztalatokkal gazdagodni.
Én mindig mindenkivel beszélek előadás után vagy a következő előtt úgy, mint a statisztériával is.
(Végül megkérdeztem, érdekli-e a kis kérdőívünk összesítése, mi a statisztéria véleménye az alakításokról, kedvenc jelenetről, nehézségekről, örömökről. Dér András elmondta, hogy nagyon érdekli!)