Passió Napló 2018.05.25.

Eleazar, Ördög 2 – Sütő András
„Mintha egy nagy család tagja lennék”

Mintha ez a 6 év el se telt volna… Akkor „ördögösködött” nálunk először?
– 2009-ben és 2012-ben úgy, mint most is, Eleazart és az egyik ördögöt játszotta.
Vajon minek köszönhető, hogy olyan gyorsan „kis kedvence” lett mindenkinek – pedig ő volt az ördög?
– Ezt nem tudhatja, de „Jó egy ilyen szeretetben körülölelve benne lenni akár egy csapatban, akár egy színházi produkcióban. Leginkább úgy érzem, mintha egy nagy családban lennék benne.”
Mi történt a találkozásunk óta eltelt hat évben?
– Elmondja, hogy nagyon beindult a pályája, felsorolni is sok azokat a helyeket, ahol játszik: Stúdió K, Rózsavölgyi Szalon, Karinthy Színpad, Átrium, Jurányi Inkubátor Ház. Főszerepet kapott egy magyar nagyjátékfilmben is és játszott egy itt forgatott kanadai sorozatban fontos mellékszereplőként. „Beindult a szekér.”
Szívesen játszana más szerepet is a Budaörsi Passióban?
– Meg van elégedve a szerepével, de, ha választani lehetne, egyszer majd az életében szívesen eljátszaná Júdást is. „Egy színészt nagyon behatárol az, hogy hogy néz ki… Én általában elég rosszarcú szerepeket kapok…” Szerinte a negatív figurákban az az izgalmas, hogy ugyan úgy megvan az igazságuk, mint a pozitív szereplőknek. Ilyenkor ki kell domborítani a jó tulajdonságokat is, főleg azokat, amelyeket ő hisz magáról jónak. Így nemcsak egy sablon lesz belőle.
Honnan a német nyelvtudás?
– Beleszületett egy családi barátságba, amelyet még édesapja kötött gyerekként egy Balatonnál nyaraló német házaspárral. Andris ennek következtében volt többször is Németországban. 9 éves korában vendégdiák volt, szinte második anyanyelvének érezte a németet. Középiskola óta azonban egyre ritkábban használta. Nagyon örül neki, hogy a német előadásokon újra „pallérozhatja” a régi tudást.
A szinte kötelező kérdés: Hogy érzi magát Budaörsön, a Kőhegyen?
– „Iszonyatosan jól és remélem, hogy még sok ilyen szép élményben veszünk részt. Köszönöm, hogy itt lehetek.”