Passió napló 2018.04.16.

Passió napló 2018.04.16.

A német korrepetitor – Pongrácz Allegra
„A kislányom két angyal”

Allegrát jól ismerjük, hiszen családjából már többen többször is játszottak a Passióban. De hogyan kezdődött?

Legidősebb lányuk, Lilián elsős volt, amikor az osztályával statisztaként szerepelt. Allegra már akkor besegített a német szövegek tanulásába, helyes használatába.

Most hányan szerepelnek a családból?

Férjének, Péternek két szerepe is van, a kislánya „két darab angyal” (Angyal1 és Angyal2) – ő pedig korrepetálja a szereplőket és átjavítja a német szöveget, ha szükséges.

15 éve lakik Magyarországon, amióta férjhez ment. Elmondja, hogy nagyon jól érzik magukat Budaörsön és a Passió mindig különleges esemény számukra – a család szinte belenőtt a társaságba és nagyon élvezik az atmoszférát.

Gondolt-e már ő is arra, hogy kosztümbe bújjon és fellépjen a „színpadra”? Nem, mert jobban érzi magát a háttérben. Édesanyjának volt régebben egy színházi csoportja, ahol egyetlen egyszer ő is fellépett. Rájött, a színpad nem az ő világa, de a függöny mögül szívesen besegít…
SSzK